Árnyékharc

Death Grips

Death Grips

A Death Grips olyan csoportosulás volt (mert ők messze túl voltak egy „zenekar” határain), amelyből nagyon kevés van. Mind zenéjük, mind hozzáállásuk olyan szélsőségeket súrolt, amelyeket kevesen mernek feszegetni, ám MC Ride, Zach Hill és Andy Morin mind-mind veteránok, rengeteg megnyert csatával ki-ki a maga területén. Jellemzően az erős egyéniségek alkotta zenekarokra, ők sem tudták túl hosszan elviselni egymást. Annak apropóján vesszük elő munkásságukat, hogy új és egyben, sajnos, utolsó albumuk közeledik e hónapban, ám feloszlásukat már júliusban bejelentették.

MC Ride, azaz Stefan Burnett, amerikai rapper és festő, az egyik legextravagánsabb személyiség, aki a hip-hopban valaha feltűnt. Mielőtt továbbmennénk muszáj megjegyeznem, hogy a Death Grips az underground hip-hop undergroundja, fényévekre a prostis-autós-ékszeres-gettóraptől. Ahol a Death Grips működik, semmi sem az, aminek látszik, ám annál nagyobb súlya van. Nyoma sincs itt a hip-hop komikusságot súroló túlzásainak, a Death Grips mindig a legmélyebb árnyékokban menetel. Tökéletesen testesítik meg ezt az éthoszt MC Ride szövegei, kiállása, egész megjelenése és viselkedése. Szövegei nehezen kibogozható képekből kibontakozó sivár, nyomasztó tartalmukról a többi átlag rapperhez képest már messziről felismerhetőek; egymás utáni csavarokból, többszörös rímképletekből épít fel. Mindehhez egy olyan agresszív rapstílus tartozik, amely úgy adja elő a szövegeket, mintha egy sarokba szorult vagy ketrecbe zárt vadállat prüszköléseit hallanánk. MC Ride stílusában nem csak a sorvégi szótagok találtatása lényeges, hanem a szótagszámra, a hangok ritmizálására és egy-egy soron belül többféle ritmika alkalmazása is jellemző, ami miatt első hallásra úgy tűnhet, hogy csupán hablatyol össze-vissza. Szövegei szintén hozzák a „ketrecbe zárt vadállat”-hangulatot olyan témáikkal, mint a különböző szétrombolt terek párhuzamban a szétrombolt épelméjűséggel, a társadalmi kiszolgáltatottság (nem, nem a gettórap felszínes megközelítésében tálalja), az önrombolás, a közveszélyesség, a droghasználat se nem moralizáló, se nem dicsőítő, hanem kényelmetlenül naturalista leírása. A konfliktuskezelés legagresszívebb formáinak bemutatása („…eat eachother’s face off…”), a techno-futurizmus és transzhumanizmuson át, egészen az alig megfejthető absztrakt versekig, amelyek ennek ellenére még mindig rendelkeznek valamiféle fenyegető hatással, ami Ride irgalmatlanul agresszív előadásának következménye. Talán úgy lehetne egy mondatban leírni, hogy „a rappelés egy olyan zsigeri és költői formája, amely valahol rap, a hardcore punk és a spoken word között helyezkedik el.”

MC Ride láncát letépett előadását természetesen nem lehetett volna bármilyen zenével alátámasztani, de szerencsére a Death Grips e téren sem elégedett meg a klisék puffogtatásával. Nagyon egyszerűen úgy tudnám leírni, hogy az Alva Noto, a Khanate és az Oxbow keveréke. Aki ismeri ezeket a zenekarokat, most csak néz, mert nehéz első látásra ezeket együtt elképzelni, de finomíthatjuk, hiszen az Alva Noto és a Khanate együtt olyasmit adna, mint a Haxan Cloak és így tovább. Kissé pontosabban fogalmazva, zenéjük egyszerre elektronikus és élő (elektromos ritmusok, dobgépek és élő dobok keveréke), mindenféle mesterségesen létrehozott és gerjesztett, valamint hangszerrel létrehívott hang kakofóniája, amely egy olyan kontrollált káosz-szerű masszába áll össze, hogy tökéletesen megalapozza MC Ride súlyos hangulatú és előadású szövegvilágát. Andy Morin felel az elektronikáért, valamint a samplekért és a legfinomabb dallamoktól a legridegebb ipari zajokig mindent elővarázsol, amire szükség lehet Ride elborult világának megjelenítéséhez. Nem okoz neki gondot egy rideg elektronikába csomagolt távol-keleti hatású dallam, ahogy a kontaktmikrofon fémlemezen való végigrántásából származó könyörtelen feedback modulálása sem. Anno a rock zenészek tették tönkre hangszereiket a színpadon, Morin koncertenként elhasznált egy-egy iMac-et, amelyet vagy ő vagy Ride rombolt ripityára a fellépés végére. Nem úgy Zach Hill dobos, akinek cájgja alapból tartalmazott törött elemeket, például repedt, hiányos cintányérokat, amelyekből akár egyszerre négy-ötöt is egymásra pakolt egy állványra, hogy minél tompább, de sokszínűbb hangot adjanak ki. Annak ellenére, hogy kezdetben kényszerből játszott így, mert nem volt többre pénzük, később is megmaradt ez, mert szerettek volna minél szélsőségesebb hangzást elérni. Nem csak dobcájgja megviselt, a bőröket is rendesen gyötri a minél erőteljesebb hangzások érdekében és sokszor attól sem riad vissza, hogy ököllel vagy az öklébe szorított dobverővel merőlegesen sújtson le rájuk. Stílusa azért is egyedülálló, mert a műfajon belül unalomig megszokott, bárgyú klisé, a kettő-négy idegtépő fokozására alapuló „beat”-ek helyett teljesen egyedi stílusban dobol, ami annak ellenére, hogy néhol az ipari zene és a freejazz, vagy a Meshuggah ritmusvilágát idézi, mégis végig passzol az MC Ride és Andy Morin által már felkorbácsolt kontrollált káoszhoz. Ezek azok az elemek, amelyek miatt a Death Grips azon túl, hogy az egyik legjobb (industrial-noise-electro) hip-hop, egyenesen egy élmény és élőben lehetett igazán átvenni az egésznek a hangulatát.

Egy ilyen zenei és szövegi világ után már nem meglepő, hogy a való életben is hasonlóan szélsőséges gesztusok jellemezték őket. 2012-ben két albumot hoztak ki, előbb a The Money Store-t, amelynek egy harminc állomásos turnét terveztek, ám közben egyik napról a másikra abbahagyták a koncertezést és hazatértek, hogy befejezzék a második, No Love Deep Web című lemezüket. Mindössze annyi kommentárt fűztek az esethez, hogy „most jött elég ötletünk ahhoz, hogy befejezzük a szükséges munkálatokat”. Ezt a rajongók és az Epic Records kiadó egyaránt nehezményezte, de ez még mindig semmi ahhoz képest, ami ezek után következett: amikor befejeződtek a No Love Deep Web lemez munkálatai, az Epic Records bejelentette, hogy csupán 2013-ban jelenteti meg a lemezt, mire a zenekar fogta magát és a SoundCloudon, valamint különböző Torrent- és egyéb filemegosztó oldalakon keresztül teljesen ingyen elérhetővé tette az egész hanganyagot, effektív megakadályozva, hogy a kiadó akár egy centet is szerezzen az ők munkájukon. Ahogy MC Ride köpi oda az egyik dalukban: „Freelance motherfucker!!!” Az Epic Records azonnal felbontotta velük a szerződésüket, amit a zenekar különösebben nem vett szívére. A következő évben kijött egy érdekes kísérletük: egyik koncertjükön Zach Hill nem tudott fizikailag ott lenni, de egy kihangosított laptopról Skype-on keresztül dobolt, aminek az adatátvitel lassúságából adódó akadások egy sajátos hangulatot és kaotikus elemet kölcsönöztek. Szintén 2013-ban meghívásuk volt a Lollapalooza Fesztiválra, ám amikor nem jelentek meg azelőtt való este sem a fesztiválon vagy környékén és elérni sem lehetett őket, a szervezőség lemondta a koncertjüket. A feldühödött rajongók megrohamozták a színpadot és szétverték a felszerelésüket. Később kiderült, hogy a zenekar soha nem is tervezett fellépni a fesztiválon és a dobcájg, amit előre küldtek egy gyerek próbacájgja volt. 2014-ben turnéra indultak a Nine Inch Nails és a Soundgarden társaságában, de akárcsak korábban félúton egyik napról a másikra kiléptek a koncertsorozatból arra hivatkozva, hogy inkább az új lemezükön dolgoznának. Ez a Powers that B című duplalemez, amelynek első CD-je, a Niggas on the Moon június negyedikén jelent meg, a második CD, a Jenny Death megejelenése még nem tisztázott, de Facebook-oldalukon október 10-én jelentették be, hogy elkészültek vele.

Amint látható és hallgató, a Death Grips nem csak a hip-hopon, de általában a kísérleti zenék területén ínyencség, „szerzett ízlés”, ahogy az angolok fogalmaznak, ami többszörös hallgatást, odafigyelést és kitartást igényel, nem adja magát egyszerűen és főleg nem egyből. Nem bárgyú, nem felszínes, nem macsó, hanem súlyos, költői, absztrakt és törékeny is. Mindenik lemezük egy-egy sajátos kis „downward spiral”, csak épp – ha már említésre kerültek – a Nine Inch Nailsszel ellentétben a minőség nem csökkent szemernyit sem lemezről lemezre, a downward spiral lemezcím a Death Grips esetében nem lett profetikus. Szereted a hip-hopot? Szereted, ha nem kliséhalmazok, keménykedés, ostoba macsóság és felszínesség tolul az arcodba e műfaj hallgatása közben? Szereted, ha próbára teszi a tűrőképességedet és megkérdőjelez még hallgatóként is, nemhogy saját magát? Akkor a Death Grips-et neked találta ki MC Ride, Zach Hill és Andy Morin. Ásd mélyre magad munkásságukban, nem fogod megbánni. A No Love Deep Web lemezük most is teljesen ingyen letölthető a Last.fm profiljukról, szerintem a legjobb lemezük és tökéletes bevezető a munkásságukba, kár volna kihagyni.

Hozzászólás

  • Népszerű

  • Chat

  • Kapcsolat

    metrognom@erdelyfm.ro
  • Partnerek

    • Erdély FM
    • Facebook-csoport
    • Flow – Erdély FM
    • Transindex
  • Archívum