Nesze semmi, fogd meg jól!

Kammerflimmer Kollektief - Déssarroi (2015)

Kammerflimmer Kollektief – Déssarroi (2015)

Vannak, akik írnak zenét, de nem adják ki CD-n vagy lemezen vagy kazettán, és nem csinálnak letölthető megvehető verziót sem belőle. Esetleg 50 példányt. Ami ugye semmi. Mert ez a filozófiájuk. Vannak, akik ingyen tolják mindenki képébe az anyagot, anélkül, hogy megkérdeznék, kell- e. Vannak, akik nyomnak CD-t és mp3-at, és mégsem hallgatja vagy veszi meg őket senki. Mi a közös bennük? Mind próbálnak olyan számokat pakolni egy-egy kiadványukra (vagy ki-nem-adványukra), amelyek összefüggő egységet alkotnak. A Kammerflimmer Kollektief viszont nem ilyen.

Zsolt dobta az asztalomra ezt az izét, amit én nem is neveznék lemeznek (a következőkben kiderül, miért is), és azt hiszem ő is meglepődik majd a véleményemen.A német banda legújabb, tizedik lemeze sehol sem érhető el teljes egészében, Soundcloudon található egyetlen szám, amit a műsorban is hallhattunk. A lényeg, hogy írtam nekik és a kiadónak, és voltak olyan kedvesek, hogy elküldték a lemezt. Szinte biztos vagyok benne, hogy közben röhögtek a markukba és ha tudnának magyarul kíváncsian várnák ezt a cikket, mert már most az elején őszinte leszek: nem volt könnyű írni róluk.

Mayhem

1996-ban alakultak és keményen dolgoznak azóta is a már-már védjegyükké vált stíluson, hangzáson, amit ők maguk úgy jellemeznek, mint valami, ami arra hivatott, hogy a hallgatót összezavarja, tévútra vezesse, meglepje. A Déssarroi című lemezük az idén jelent meg és már a címében viseli a banda hozzáállását, célját. A ‘déssarroi’ az ő értelmezésükben elveszettséget, eltévedést, összezavartságot (dezorientáció) jelent.
A látszólagos irány, amit a zene diktál, pusztán ezt a célt szolgálja. Nem kíván nagy felfedezésekre bírni, nem akar mutatni semmit, mondani semmit, csak összezavar és kidob mindig máshol a világban. Egyedül.

kutya, Heike Aumüller, Thomas Weber, Johannes Frisch - Kammerflimmer Kollektief

kutya, Heike Aumüller, Thomas Weber, Johannes Frisch – Kammerflimmer Kollektief

Az első számban a valahol nekem egy falusi környezetet idéz, mindenféle faszerkezetek ropognak, szúnyogháló nyikorog, padló ropog. Nagyon tetszik ez a hangulatkeltés, amelyben nincs sok szerepe a hangszereknek, és ha mégis hangszerekkel keltik ezeket a hangokat, akkor biztos vagyok benne, hogy nem rendeltetésszerűen használják őket. Mindenesetre ez a fapadosság a szó szoros és átvitt értelmében az egyedülléttel ötvözve igencsak összezavart engem, és mivel ösztönösen a miértjét kerestem, elég sokszor kellett meghallgatni ahhoz, hogy tegnap éjfélkor feladjam végül és belássam (a zenekar által küldött írásos hitvallás elolvasása előtt is már), hogy ezek csak kijátszák a hallgatót és csúfot űznek belőle.

Grundstürzend

Ha azt hinné az ember, hogy sikerült valamilyen képet kihámozni a zenéből, mint például a második számban, ami az én értelmezésemben valakinek egy napját mutatja be az ágyból való feltápászkodástól egészen a lefekvésig, amint egy égő kályhás szobában van. Szóval az téved. A kép nagyon homályos és zavart, bolhás-csíkos és sípoló, mint a közszolgálati televíziók adása késő éjszaka. Ha elég sokáig nézi az ember, belehallucinálhat bármit, de mint mindannyian tudjuk, nincs benne semmi. Csak a mondanivaló teljes hiánya, az információ teljes hiánya.

Itt szembesültem először a csendek fontosságával. Az első szám is egy 12 másodperces csenddel kezdődik, de mivel az az első szám, nem tulajdonítottam neki túl sok értelmet. Aztán a második vége ( utolsó kb. 20 másodperc) is csend, és folytathatnám, mert a lemez majdnem minden számában van csend. Képzelhetitek, hogy örvendtem, amikor ezt észrevettem, hisz amikor már ekkora ürességek vannak egy albumon, az tuti nem véletlen. És nem véletlen itt sem, csakhogy folyton szem előtt kell tartani, hogy ezek az alattomosan zseniális emberkék, akik összerakták a Déssaroit mindent megtettek annak érdekében, hogy elgondolkodtassanak anélkül, hogy bármilyen mondanivalót akartak volna közölni. Betettek egy sötét, üres szobába tapogatózni és elhitették velem, hogy nincs is sötét, és a szoba sem üres, csak azért, hogy reméljek és keressek. Pedig nincs is itt semmi.

Kammerflimmer Kollektief

Kammerflimmer Kollektief

Nagyon szaggatottak a számok, kicsit olyan érzést keltettek bennem, mint egy ceruzával rajzolt animációs film, melynek a framerate-jét folyton változtatják. Mintha egy füzetecskébe lett volna rajzolva az egész és a lejátszó (az ember, aki csúsztatja ujját a lapok szélén, hogy azok szépen sorban és egyenletesen pattanjanak ki a görbített tömbből) keze reszketne.

Minden számnak van egy háttere, amely különféle hangokból van összerakva, annak adván vásznat, amiről azt hittem, hogy a lényeg, de később rájöttem, hogy itt nincs ilyesmi. Nincs lényeg. Azok a rétegek is ugyanannyira fontosak, amelyek mondjuk egy Pink Floyd-lemez háttérzaját is képezhetnék, vagy mint amelyekben a kevésbé torzított illetve széteffektezett hangszerek játsszák dallamaikat. Együttes erővel érik el, sokadik hallgatásra (nálam legalább is), azt, amit a címben vállaltak.

Az ötödik számig még jegyzeteltem a benyomásaimat, az érzéseket, de mivel ez első hallásra történt, így nem is tartom fontosnak már, hogy miért gondoltam azt, hogy szerelmi bánata van vagy miért alkoholista az az egy szereplő, akit követ a lemez, mert nem is biztos, hogy létezik. Semmi sem az, aminek tűnik és nagy hiba bízni a zenében, mert ez nem akar nekünk semmi jót. Sötétben hallgattam tegnap este, és esküszöm, hogy megijesztett jó párszor. Kiszámíthatatlan és összezavaró.

Zurück zum Beton

A lemezt egy S.Y.P.H.Zurück zum beton-feldolgozás zárja, mely valószínűleg a megnyugtatást szolgálna, ha bízna még az utolsó számra bárki is a Kammerflimmerben. Szép a női hang, de mélyen belül ez is ugyanúgy, mint a lemez többi darabja, csak azt szeretné, ha sosem érné el a talpa a hallgatónak a biztonságot nyújtó betont, a rendezett, utcás-tömbös várost, hanem mindig elveszve bolyongna az ijesztő, recsegő, üres erdőben.

Csúnyák és gonoszak, de nagyon tudnak zenét csinálni. Lázadók, mert nem közölnek, csak irányítanak egyenesen bele a rendesen megkevert semmibe. Furcsák, meglepőek, és engem is összezavartak. Tetszettek.

A Déssaroi című lemez első dala (a Mayhem) ebben a műsorban kapott helyet.

Hozzászólás

  • Népszerű

  • Chat

  • Kapcsolat

    metrognom@erdelyfm.ro
  • Partnerek

    • Erdély FM
    • Facebook-csoport
    • Flow – Erdély FM
    • Transindex
  • Archívum