Az Anjou birodalom

Anjou

Anjou: Anjou

A cím inkább reményt fejez ki, mintsem rejtett iróniát, esetleg szójátékot. Remélem ugyanis, hogy ez a projekt nem hagy bennünket egyetlen kiadott hanganyaggal, de a jelek nem ezt mutatják, és a későbbiekben az is kiderül, mire gondolok. Az is fontos, hogy az alábbiakban inkább lelkesedésem próbálom szavakba önteni, ugyanis a kritikához túlságosan magával ragadott az Anjou első lemeze.

Elfogultságom első sorban abból adódik, hogy a hanganyagon nagyon érződik, hogy volt vele dolgozva. Egész pontosan az ex Labradfordos duó, Robert Donne és Mark Nelson négy évnyi munkája van benne, és ez meg is látszik a végeredményen. Egy koherens, komplex, kifinomult munka, melynek részleteibe hosszasan el lehet merülni. 2001 óta, amikor utoljára együtt dolgozott a két tag a Labradford “fixed::context” albumán, először dobtak piacra olyan lemezt, aminek ismétlésébe nem lehet beleunni.

A módszer többnyire szintetikus, számítógépes programokkal generált hangokból dolgoztak, és mindehhez hozzáadódnak az élő hangszerek, és kész a komplex őrület. A hangzás negyszerűségét három hozzávaló adja: a zajok, az ambient ékek és a dallam. Ebből a háromból rajzolódik ki az egyedi textúra, amire mindkét előadó évek óta törekedett. Én úgy érzem, hogy valami olyat alkottak, amit mindeddig csak megközelítettek a létező összes szempontból. Van még egy fontos alkotóelem, amit eddig tudatosan nem említettem, és ez az ütős hangszerek használata, amiről Steven Hess gondoskodott a lemezen, akit leginkább a Locrianből ismerhettek, de dolgozott Fennesz-el és a Pan Americannel is. Gyakorlatilag ez a három arc körbekollaborálta egymást az évek alatt. Nelson 90′-ben alapította a Labradfordot, és nemsokára rá megalakult az egyszemélyes Pan American is, aminek a hatását jobban lehet érezni az Anjou zenéjében, mint a Labradfordét. Donne a Breadwinner-ben zenélt, és mielőtt csatlakozott volna a Labradforhoz, tett egy kitérőt és Adam Wiltzie-vel (Stars Of The Lid) szórakoztak kicsikét az Aix Em Klemm-ben, de időközben kollaborált a Pan Americannel is. Követhető? Nem baj.

Steven Hess

Steven Hess

Hess a legjobb perkásként van számon tartva a szakmában, és ezt bizonyítja az is, amit az Anjou-ban véghezvitt.

Még a cikk elején említettem, hogy nem hiszem, hogy rövid távú projektben gondolkodnának az embereink, mégpedig azért nem, mert húsz év barátság, együtt zenélés után, hozzánk vágtak egy olyan hanganyagot, amit négy éven keresztül készítettek elő, ebből következik, hogy hosszú távra csomagoltak. Az Anjou zenéje mindenképp elhagyja a megszokott Labradford köröket, és át is lép rajtuk, úgyhogy már csak egy dolog miatt rághatjuk a körmeinket, és az nem más, mint az elkurvulás (MTV). De én ettől nem féltem a dolgot.

Itt találjátok a csomagot, amibe belekerült ez a nagyszerű, friss album.

Hozzászólás

  • Népszerű

  • Chat

  • Kapcsolat

    metrognom@erdelyfm.ro
  • Partnerek

    • Erdély FM
    • Facebook-csoport
    • Flow – Erdély FM
    • Transindex
  • Archívum