Tavasz, Nyár, Ősz, Tél (Alkotás, Megőrzés, Romlás, Nyugalom)

Alio Die & Lorenzo Montanà: Holographic Codex

Alio Die & Lorenzo Montanà: Holographic Codex

A cím valójában egy John Cage idézet, mert az a zene, amiről írni készülök az ő munkásságát és hagyatékát juttatta eszembe. Mindjárt az is kiderül, hogy miért.

Nagyon hangosan kezdődött ez az év és már-már megrögzötten kerestem valami ismeretlen csendet, amibe belebújhatok és kint hagyhatom a sok szart, ami történik a világban. Az árnyékszék szerepe ezúttal Alio Die és Lorenzo Montanà szerzőpáros Holographic Codex munkáját illette meg, és azóta sem tudok lekattanni erről a szerről.

Stefano Musso a.k.a. Alio Die

Stefano Musso a.k.a. Alio Die

Az Alio Die valójában Stefano Musso maszkja, amiben évek óta ijesztgeti és untatja a világot. Igen, ahogyan Dimény Levente barátom fogalmazott: az utóbbi időben annyi lemeze jelent meg, hogy untam követni”. ’89-től muzsikál  és azóta több, mint 60 lemezt dobott piacra”, ami az ambient műfajban nem kevés, de ahhoz mindenképp épp elég, hogy legalább fele középszerű, lilaködös liftzene legyen, amitől még a legelvetemültebb mezítlábas Sziget-lakónak sem mozdul a libidója. A másik felével azonban rendesen meghágta az ambient világot, leginkább közreműködései révén.

Az Alio Die ambient védjegye az organikus alkotási folyamat. Hogyha beírjuk Google-be, hogy ambient és a képekre keresünk rá, többnyire borzas férfiakat és nőket látunk egy kábel rengetegben valami nagyon elvont kivetített háttér előtt, amint az arcuk éppen a laptop képernyő fényében orgiázik. Na, Alio Die másképp fest: olyan, mintha Gandalf ülne valami szemétkupac tetején és diót hámozna. Ő ugyanis az esetek többségében a zenéihez természetes hangokat használ és saját készítésű hangszereket valamint természetesen field recording hívő is. Ezért nem lepett meg senkit, hogy a „természetbarát” Robert Richcsel is összemelegedtek néhány akkord erejéig.

Lorenzo Montanà állítólag IDM, ambient zenét gyárt és jártas a filmzene világában, de a kutya sem hallott róla, míg Tying Tiffanyvel közösen T.T.L. (Through The Lens) projektnév alatt ki nem hozták a Hunger Games egyik betétdalát. Azaz a kutya lehet, hogy hallott Montanàról, amennyiben ismerős számára Pete Namlook neve, akivel a Labirynth öt részes projektben dolgozott együtt.

Imádom a fúziót és leginkább ebben látom a zene menekülési ösvényét, bár nem beszélhetünk semminek a haláláról. Már sokszor mondtam, hogy a zaj lényegiségét valójában valami tükrében tudom értelmezni leginkább, de lehet, hogy nem is értelmezésről, hanem élvezetről kellene beszélni. Ja, élvezem, ha valami nagyon szépet pillanatokra szétkapnak a zajok. Ugyanakkor bármilyen műfaj vagy módszer találkozásánál fennáll a lehetősége annak, hogy páros víziókról beszélhessünk: a Holographic Codex ezt hozza leginkább, Musso adja a hömpölygő, organikus atmoszférát és Montanà teszi az egészet sérülékennyé a zajokkal és bítekkel.

Egy hömpölygő földönkívüli, kozmikus folyamnak látom ezt az albumot, ami mégis nagyon földi tud lenni. Kultikus és kortárs, ritualisztikus és profán egyszerre. És mindez úgy, hogy közben nem szakítja le az élmény a fejünket, csak úgy simán okés, amit hallgatunk. Szép és kész. Majdnem minden benne van ebben a muzsikában, amit Cage megálmodott: természet, mocsok, csend, zajok, koncepció, elmúlás, hagyomány és hangok. Rengeteg elem felfedezhető a zenében, mégsem éreztem hallgatás közben soknak vagy zsúfoltnak, mert mindennek megvan a tökéletes helye.
Szóval, lehet, hogy nem lesz az év albuma, de most pont jó.

Hozzászólás

  • Népszerű

  • Chat

  • Kapcsolat

    metrognom@erdelyfm.ro
  • Partnerek

    • Erdély FM
    • Facebook-csoport
    • Flow – Erdély FM
    • Transindex
  • Archívum