Archívum: 2014. november

A hangok közti szünet

Most megpróbálok legalább valamennyire tényszerű maradni és nem fogom azt mondani, hogy a legzseniálisabb, legjobb zenekar az amiről, most írni fogok. Egyszerűen csak annyit állítok, ami még valamennyire igazolható is: a Radian egy fenemód különleges zenekar.

Veled négyen a semmiben

Kölyökkoromban volt egy rózsaszín, kb. egy méter hosszú gégecsövünk, amit a fejünk fölött forgattunk és hangot adott ki. Búgó- sípoló nagyon érdekes hangot. Bugge Wesseltoft, Henrik Schwarz és Dan Berglund legújabb közös produkciója, a Trialogue című lemez szerencsére semmi másban nem emlékeztet a gyerekkoromra.

Vallásos nyugalom – Arvo Pärt szakrális minimalizmusa

Talán ez az írás nem igazán illik az Első Hallásra-rovatban szereplő eddigi lemezek közé, de akár oda is sorolható, mivel friss kiadványról van szó. A komolyzene világában amúgy is ritka az, hogy egy régivágású zeneszerző (azaz nem egy Nils Frahm vagy William Ryan Fritch, akik a „pop” irányából közelítenek a komolyzene felé, így nyerve el […]

Holt Zenék Helye

Dag Rosenqvist különleges zenész. Elmondása szerint végtelenül személyes kapcsolat fűzi a zenéhez, ám nem ettől különleges, hiszen minden zenész ezt mondja. Attól különleges, hogy az ő esetében ez így is van.

Jazz-szimfonikus rétes

Egy műanyag tálba mérj ki pontosan egy csipet patakcsobogást, egy leheletnyi madárcsiripelést, négy és fél tapsot és egy fél óra esőkopogást. Keverd össze! Egyenkét tégy hozzá finom porrá őrölt hegedűt, két teljes dobfelszerelést és egy szintetizátort. Végy egy hangálló tálat és öntsd bele a masszát úgy, hogy hangzás alapján minden lehetséges variáció megtalálható legyen benne, […]

Kempingzongorgia – Pain of Salvation másképpen

Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fogom halogatni, hogy  a Pain of Salvation új kiadványáról írjak. Ők a kedvenc zenekarom, de rá kellett jönnöm, hogy olykor az ember nehezen fogalmaz meg bármit is, amikor a kedvenceiről kell véleményt formálnia. De korrektül már most elárulom, hogy számos bajom van a Falling Home-mal, s bár sokak számára a kifogásaim  […]

Hattyúdalnak unalmas, sírfeliratnak hosszú – itt az új Pink Floyd lemez

Hogyha angol címet adhattam volna az alábbi írásnak, ez lett volna: “A momentary lapse of Pink Floyd”. Amikor a Pink Floyd a pletykák után hivatalosan is bejelentette, hogy jön az új lemez, féltem. Mint kiderült, joggal. És nem csak a borítóval van baj sajnos.

Három világháború árnyékában zenélni

Annak ellenére, hogy manapság már nehezen tudnám elképzelni az életem az Einstürzende Neubauten jelenléte nélkül, „kapcsolatunk” kifejezetten érdekesen indult.

…az a nemes egyszerűség

„Az apró, finom dolgok tárháza” vagy „Földszagú hangok gyűjteménye” vagy „Láthatatlan sarkok lámpása”: néhány cím amivel jellemezni tudnám azt a világot, amelyet a Wist Rec. kiadó teremt meglepő egyszerűségével.

Miért dühösek a pogányok?

Drew Daniel, a baltimore-i Matmos kísérleti electronica duó egyik fele még a kétezres évek elején hozta létre a The Soft Pink Truth nevű projektjét, méghozzá azzal a céllal, hogy egy baráti fricskára válaszolva megmutassa Matthew Herbertnek, igenis tud ő house lemezt producelni. A 2001-2003 közötti időszakban megjelent három, a kritika által elismert EP meg egy […]
  • Népszerű

  • Chat

  • Kapcsolat

    metrognom@erdelyfm.ro
  • Partnerek

    • Erdély FM
    • Facebook-csoport
    • Flow – Erdély FM
    • Transindex
  • Archívum