Archívum: 2014. október

Műetika

Megtehettem volna, hogy Lawrence English-ről írva, akár a címben, akár a cikk első soraiban tegyek valami akár komoly, akár poénos utalást „angolos kifinomultságra”, de úgy gondoltam, hogy kár kliséket puffogtatni egy legkévésbé sem klisés szerzőről.

Zajos csendélet

A Miasmah Kiadó eddig csakis olyan zenészeket karolt fel, akik tényleg képesek egy újszerű hangzásvilág teremtésére. Szerencsére Andrea Belfi is egy ilyen kivétel. Legújabb alkotása, a Natura Morta nem más, mint egy csendes elektroakusztikus kavalkád. Transzba ejtő ritmusaival és rezgéseivel ismeretlen partok felé irányítja a hallgatót, ha az bátran el meri engedni magát, hogy magukkal […]

Az időtlenség imádata

Hauschka a „zongora Jackson Pollockja”. A zene, melynek alkotási folyamata kiemeltebb figyelmet kap az alkotó által, mint maga a végtermék. Az az érzésem, hogy a kész hanganyag csupán egy térkép, amely jegyzi a rengeteg érzést, ötletet, indulatot, történetet és kísérletet, amit Volker Bertelmann belegyömöszöl a zongorájába a szónak a szoros értelmében.

Earth – Halálosan primitív

Az Earth a kilencvenes években a legfontosabb drone együttes volt. Első két lemezük olyan, mára szintén sokakat megihlető zenészek életművét határozza meg, mint Stephen O’Malley, Aidan Baker vagy Justin K. Broadrick; de fel lehetne sorolni a Southern Lord kiadó vagy a Neurot Recordings előadóinak jelentős részét. A végletekig torzított és laidbackelt riffekből építkező, heroin- és […]

Somnium

Vannak előadók, zeneszerzők, zenészek, akik nem elégszenek meg a zenehallgatás bejáratott módszereivel. Ők azok, akik mindig új utakat keresnek, nem csak azért, hogy újabb kihívásra találjanak, hanem azért is, hogy a hallgatónak valami olyan különleges élményt nyújtsanak, amelyet senki mástól nem kaphatna. Robert Rich is ezek a zeneszerzők közé tartozik, akár saját művel áll elő, […]

A homály dicsérete

Zenébe rekeszteni a hideget és egy vastag, sötét takaróba rejteni – ez az, amit a Pjusk jobban tud minden muzsikusnál, akiket eddig hallottam, zenébe foglalni a norvég fjordok fagyosságát, csodáját, szépségét. Ez nem azt jelenti, hogy a zene, amiről írni próbálok, fagyos lenne, sőt, inkább fagyállónak mondanám. Amúgy nem én vagyok az első, aki Rune […]

Árnyékharc

A Death Grips olyan csoportosulás volt (mert ők messze túl voltak egy „zenekar” határain), amelyből nagyon kevés van. Mind zenéjük, mind hozzáállásuk olyan szélsőségeket súrolt, amelyeket kevesen mernek feszegetni, ám MC Ride, Zach Hill és Andy Morin mind-mind veteránok, rengeteg megnyert csatával ki-ki a maga területén. Jellemzően az erős egyéniségek alkotta zenekarokra, ők sem tudták […]

Egy újabb szárnyas győzelem

Bevallom, hogy némi szkepticizmussal fogadtam a nemrég megjelent Atomos lemezt, A Winged Victory for the Sullen legújabb alkotását. A szkepticizmusomnak oka az volt, hogy az előző (s egyben az első) nagylemezük, mely az együttes nevét viseli, nem volt képes maradandó hatással lenni rám, csak úgy átléptem fölötte s azóta sem tértem vissza hozzá. Az Atomos […]

A piszkos tizenkettő

Nehéz ezt a történetet a jazztől kezdeni, mert könnyen félrevezető lehet. Hogyha azt írom, hogy varázslókról fogok írni, akkor keresitek a sorselemzők telefonszámát az oldalsávban. Hogyha szabad improvizációval nyitok, akkor a dzsezzisták blacklistelik a blogot. Marad a „négy nagyszerű muzsikus legújabb produkciója” felütés.

Charleworld

Szeptember 28-án megvolt az a kivételes lehetőségem, hogy nem csak élőben láthattam előadás közben Charlemagne Palestine-t, de még el is beszélgettem vele interjú közben, amiből annál sokkal több lett, de előbb némi előzmény.
  • Népszerű

  • Chat

  • Kapcsolat

    metrognom@erdelyfm.ro
  • Partnerek

    • Erdély FM
    • Facebook-csoport
    • Flow – Erdély FM
    • Transindex
  • Archívum