Bakk-Dávid László cikkei:

Út az Ég és Föld birodalmába

A zenekarok részéről talán egyre tipikusabb a tiltakozás olyankor, amikor a szakma megpróbálja őket valamilyen szempontból kategorizálni, és ez a tendencia egyre erősödik, minél inkább közelítünk a zenei szféra pereméhez. Ez a post-rock műfajra is igaz, elég, ha Mike Moya szavaira gondolunk (bocs, Mr. Moya). Nos, az If These Trees Could Talk legénységére pont ez […]

Melbourne-i dalnokok

Kétségtelenül, 2015 egyik legelső post-rock szenzációja kísérleti zenék között a melbourne-i The Boats második nagylemeze, amely roppant egyszerű módon a Segundo címet viseli. Mivel nagyrészt a stúdióban improvizált anyagról van szó, az átlagnál valamivel hosszabbak és kiszámíthatatlanabbak lettek a dalok, mint egy átlagosabb post-rock bandánál. Ez önmagában egy eléggé ingoványos talaj, mert ha nincs meg […]

Jazz és brutalitás

Az igaz, hogy nem igazán volt eddig az én tisztem jazz-zenékről írni  – ehhez a szakavatott emberünk Szabó Peti kollégánk –, de nagyon örültem, amikor kérésemre átpasszolta nekem a feladatot, hogy írjak egy cikket 2015 első felének minden bizonnyal legőrültebb és egyben legzseniálisabb jazzlemezéről. Az avantgárd jazzért amúgy is megőrülök (jó értelemben, persze), de ilyesfajta […]

post-californication poszt

Bár már elhagytuk a 2014-es évet, egy kicsit mégis érdemes vissza-vissza kacsintgatnunk, ugyanis eszméletlen sok anyag látott napvilágot a múlt évben, és lát napvilágot nap mint nap (így is lehetetlen küldetés, hogy minden friss kiadványról megszólaljon valami a műsorban), amelyek közül csak kevés jut át az első rostán. Az amcsi Whale Fall legutóbbi kiadványa is […]

Azt a mindenségit!

Sokat nem kellett gondolkodnom, hogy Jóhann Jóhannson legújabb filmzenéjét milyen perspektívából is értékeljem. Magát a filmet személy szerint már nagyon régóta vártam, nem csak azért, mert Jóhannson zenéjét mindannyian szeretjük mi, Gnómerek, hanem mert Stephen Hawkingot személyes hősömként tisztelem évek óta. Gondolná az ember fia, hogy egy ilyen párosításból csakis jó végeredmény születhet. Nos, a […]

Vallásos nyugalom – Arvo Pärt szakrális minimalizmusa

Talán ez az írás nem igazán illik az Első Hallásra-rovatban szereplő eddigi lemezek közé, de akár oda is sorolható, mivel friss kiadványról van szó. A komolyzene világában amúgy is ritka az, hogy egy régivágású zeneszerző (azaz nem egy Nils Frahm vagy William Ryan Fritch, akik a „pop” irányából közelítenek a komolyzene felé, így nyerve el […]

Kempingzongorgia – Pain of Salvation másképpen

Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fogom halogatni, hogy  a Pain of Salvation új kiadványáról írjak. Ők a kedvenc zenekarom, de rá kellett jönnöm, hogy olykor az ember nehezen fogalmaz meg bármit is, amikor a kedvenceiről kell véleményt formálnia. De korrektül már most elárulom, hogy számos bajom van a Falling Home-mal, s bár sokak számára a kifogásaim  […]

Út a sötétségbe

Ismét monumentális kiadvánnyal rukkolt elő Japán elsőszámű post-rock-brigádja. Azt azonnal hozzá kell tennem, hogy az MGzone-on belül és kívül is megosztó fogalom a „post rock”, a Mono legénysége sem igazán szereti ezt a megbélyegzést… ami azért vicces számomra (én ugyanis szeretem ezt a megbélyegézst), mert ehhez képest a zenéjük tökéletesen teljesíti a műfaj minden jellemzőjét: delay-es […]

Augusztusi Fritchka

Bevallom, hogy amikor először meghallgattam William Ryan Fritch ez év augusztusában megjelent Heavy EP-jét – amely egyébként a legújabb kiadvány a Leave Me Sessions-sorozatban -, nem igazán hozott lázba. Mitöbb, túlságosan is triviálisnak, de főleg unalmasnak tartottam Fritch zenei gondolatait. Azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért is álltam így hozzá, mert ezt megelőzően némileg utánajártam a szerző […]
  • Népszerű

  • Chat

  • Kapcsolat

    metrognom@erdelyfm.ro
  • Partnerek

    • Erdély FM
    • Facebook-csoport
    • Flow – Erdély FM
    • Transindex
  • Archívum